A lenyelhető gyomorballon és a liraglutid együttes alkalmazása körülbelül 4 hónap elteltével jelentős, átlagosan 18 kg-os testsúlycsökkenést eredményezett.

Egérkísérletekben azt találták, hogy a cukor megbontja a mikrobiomot és az immunműködést, ami metabolikus eltérésekhez vezet.

Az EMA-CHMP pozitívan véleményezte a diabetes mellitus kezelésére szolgáló Mounjaro (tirzepatid) készítményt.

Az időskori lipidcsökkentésnek igazodnia kell a beteg, a betegség és a gyógyszerek eseti jellemzőihez. 

Nem sokkal az amerikai forgalomba hozatalt követően az EMA CHMP is pozitívan véleményezte a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére szolgáló orálisan szedhető GLP-1 receptor agonistát, a szemaglutidot.

Ma a metformin a leggyakrabban felírt antidiabetikum, világszerte mint­egy 150 millió cukorbeteg szedi rendszeresen. Közel másfél évtizede ez az elsőként alkalmazandó gyógyszer 2-es típusú diabetes mellitusban több nemzetközi szakmai szervezet ajánlása alapján. Egyes vélemények szerint még ma sem értékeljük eléggé ezt a gyógyszert, mások kételyeket fogal­maznak meg a metforminkezelés makrovaszkuláris és egyéb előnyeivel kapcsolatban.

Az új guideline diabetesben és prediabetesben a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésére koncentrál.

A hasi elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának járványsze­rű növekedését észleljük napjainkban. A szénhidrát-anyagcsere 7% alatti HbA_1c célértékre történő kezelésével a mikrovaszkuláris szövődmények kockázata csökkenthető, de a kardiovaszkuláris szövődmények kockázatá­ban nem látunk hasonló csökkenést. A diabeteses cardiopathia részeként diabeteses betegeknél gyakoribb a pitvarfibrilláció előfordulása. Ennek patofiziológiai hátterével, a terápia sajátosságaival foglalkozik a cikk.

A metabolikusan egészséges elhízottak nemcsak a metabolikusan nem egészséges elhízottaknál, de a normál testsúllyal rendelkezőknél is nagyobb eséllyel élik túl az akut szívelégtelenséget.

A makro- és mikrotápanyagok hasznosításának zavarát malasszimilációnak nevezzük. A tápanyagfelvétel zavara különféle belgyógyászati kórképek formájában manifesztálódhat, amelyek differenciáldiagnosztikája a keze­lőorvost komoly kihívások elé állíthatja. A cikk ezeknek a betegeknek az ellátását szeretné gyakorlati tanácsokkal segíteni.